Új szemléletmód az asztrofizikában

A késői kilencvenes években két csillagász team döbbenten vette észre, hogy a világegyetem egyre gyorsuló ütemben tágulását egy ellenállhatatlan folyamatosan ható gravitációs erő húzása lelassította, addig ugyanis az az elmélet volt hivatalosan elfogadott, hogya világegyetem egyre gyorsuló ütemben tágul.. A bűnös, ami a kozmikus tágulást lelassította, a „Sötét Energiának” nevezett jelenség.

„Meglepően egyszerű képünk van a világyetemről.” –mondja Michael Strauss, a Princeton Egyetem asztrofizikusa. „Természetesen nem tudjuk még, mi is a sötét energia és mi a sötét anyag valóban. A sötét anyag titokzatos entitás, ami nem látható, csak úgy érzékelhető, hogy folyamatos gravitációs húzóerőt gyakorol a közelebbi-távolabbi objektumokra. A sötét erő, vagy nevezzük, ahogy tetszik, nem könnyen feltérképezhető, mert bár amióta először észlelték a befolyását, azóta különböző vizsgálatokat végeztek, de nehezíti a vizsgálatokat, és kérdésessé teszi eredményeik megbízhatóságát, hogy az univerzum híján van megbízható távolságjelzőknek, mint például a kilométerkő. Néhány kutató újabb eredménye a Provance Egyetemről további bizonyítékokkal szolgálhat és megerősítheti, hogy a sötét energia jelenlétét -mint azt független vizsgálatok megerősítették- valószínűleg a Sötét Energia működése jól példázható az egymástól távol lévő galaxispárokkal.

Meghatározó, amikor a távoli objektumokat próbálunk meg bemérni az űrben, időbe telik, mert az univerzumban nincsenek megbízható távolságmérők, minden mozgásban van, és minden objektum csak a saját és a többi objektumhoz való pillanatnyi viszonyában írható le. Csillagászok, űrkutatók szerint ebből, hogy az egyes objektumoknak a három dimenziós helyzetét meghatározhatjuk, a mért vöröseltolódással.
A vöröseltolódás olyan jelenség, ami helymeghatározásként talán a legbiztosabban használható. A vöröseltolódás nem az aktuális távolságát mutatja távoli objektumoknak, hanem azt mutatja meg, hogy a fény hullámhossza hogyan nő a terjedés során az elektromágneses hullámokhoz képest A megfigyelt objektum szemlélőhöz képest is mozog, ezért minél messzebb lévő galaxisokat figyelünk meg, azoknak annál nagyobb a vöröseltolódásuk, minél távolabb vannak. Ez azt jelenti, hogy a megfigyelt objektum régebbi képét látjuk, mert ami a szemünkhöz ér az objektumról a fény, addigra az objektum már “állapotot váltott” ahhoz képest, amilyenként mi megfigyeltük, amit látunk az egy régebbi állapota a megfigyelt objektumoknak.
Néhány új feltételezés szerint a görbület és az univerzum befogadóképességére lehet következtetni, ha az egyes objektumok pozícióját sikerül meghatározni a vöröseltolódás segítségével. A világegyetemben ez a görbület lehet pozitív, mint egy gömbfelület külső része, és negatív, mint egy hegynyereg. Csak egy lapos univerzumban engedelmeskednek a benne lévő objektumok az ismert geometriai szabályoknak, mint például a háromszögek belső szögének összege 180 fok, a párhuzamosok a végtelenben találkoznak.
Évtizedekkel ezelőtt a kutatók rájöttek, hogy ha meg tudják figyelni valamilyen gömb alakú eloszlását objektumoknak a távoli univerzumban, akkor bármely nyilvánvaló látható elferdülés rávilágít az univerzum geometriájára, és annak lehetséges szabályaira.

Mindezek után, csak a megfelelő paraméterekkel átalakított mérések változtatják a vöröseltolódás segítségével a pozícióhoz mérten rekonstruálhatóan gömb alakú eloszlást.
Az 1979-es tesztet Charles Alcock (aki most a Harvard-Simthsonian Asztrofizikai Központjának vezetője) és Bohdan Paczinsky (aki 2007-ben bekövetkezet haláláig a Princeton Egyetem professzora volt) indítványozta, azonban arra is rávilágítottak, hogy ha a galaxisok eloszlását rossz módszerekkel vizsgáljuk, akkor galaktikus rendetlenséget teremtünk. Strauss professzor azt mondta, hogy a dolgok kétségkívül gömb alakú ferdülést mutatnak.
Christian Marioni és Adeline Buzzi phd. hallgató a tanulmány szerzői, új megközelítését emelték ki a fent említett Alcock-Paczinsky tesztenk, arra a részére koncentrálva, amelyet az egy vonalba eső galaxisokat vizsgálva figyeltek meg. Az ilyen gravitációs „egyenessel” összekötött galaxispárok mozgása teljesen véletlenszerűnek tűnik, ha jó megfigyelőponttal rendelkezünk a naprendszer belsejében.
Strauss professzor szerint ezeknek a galaxisoknak, mivel nem tudják, hogy figyelik őket, a továbbmozgásuk iránya teljesen véletlenszerűen variálódik. Képzeljünk el két pontot a gömb ellentétes oldalán, amelyek forognak a gömb körül tetszőleges irányba, ugyanezt a jelenséget látja a megfigyelő, amikor két galaxist megfigyelünk, a fejjel előre elrendezéstől, a függőleges halomig, amilyen dőlés és forgásszöget felvesznek.
De a terjeszkedés geometriája, és az univerzum nyilvánvaló görbületéről szóló elképzelés a megfelelő javításokkal, korrigálja az eddigi elképzelésünket az Univerzumról, ezt látszanak alátámasztani a galaxispárok mozgásának irányában is megmutatkozó elgörbülések, elhajlások. Marioni azt mondta ezzel kapcsolatban, hogy a mai elképzelés elfogult, mert az orientáció mértékegysége nem a kiterjedés, hanem a vöröseltolódás, amely az Univerzum tágulásától függ.
A csavar az Univerzum geometriájában, és a sötét erő természete, ha mégoly keveset is tudunk róla, beépült a jelenlegi szemléletbe. A kutatók korrigálták a galaxispárokkal kapcsolatos eddigi eredményeket, ahogy ez várható volt. Ezekkel a csavarokkal Marioni és Buzzi megerősített két uralkodó dogmát a csillagászatban a jelenlegi kozmológiai modellben, az egyik, hogy az Univerzum lapos amelyet a sötét energia ural, és amely két-három Univerzumnak látszik ettől a hatástól. Albert Einstein híres elmélete, hogy a legtöbb alkotóerő, ami az Univerzumot alkotja a „Sötét Erőből” jön, és az olyan anyagok, mint atomok, molekulák, körülbelül 4 %-ban alkotóelemei az Univerzumnak. Marioni szerint eltorzult képünk van ezekről az együtt mozgó párokról, de ha eltaláljuk a görbület megfelelő mértékét, és a „Sötét Energia” mérhetővé tételének módját, mértékegységét, azonnal láthatóvá válik az együttmozgó galaxispárok közötti szimmetria.
A legújabb csavar, hogy az Alcock-Paczinsky teszt nem csak egy kreatív akadály, Marioni és Buzzi szintén nem adott megfelelően számot a vöröseltolódásról, ami a galaxisok saját mozgásából adódik, függetlenül az Univerzum terjeszkedésétől. Marioni az elméletet úgy próbálta meg szemléltetni, hogy egy autót képzelünk el egy úton, amely út a tér minden irányában terjed. Az űrkutatók tudni szeretnék, milyen gyorsan mozog az autó a saját sebességéhez képest, és milyen gyorsan terjed az autó számára betölthető tér ezzel összefüggésben. Tehát a galaxisok saját sebességének ismerete nélkül, amely a helyváltoztatásunkból fakad, a bináris galaxispárok mozgása nagyon megnyúltnak látszik a megfigyelő szempontjából.
A feltételezés azért hagy egy kis reményt a „sötét energiával” kapcsolatos elképzeléseknek. Ha a távoli galaxisoknak különböző saját sebessége van, ami más, mint a közelebb lévőké akkor a kutatási eredmények aszimmetrikusak. A teszt mégis egy új szemléleti lehetősére mutat rá, egy különös kísérőjelenségére a sötét energiának, amelyet ezzel később akár mérni s lehet, ebben a különböző kutatások egyetértenek. Strauss professzor szerint eddig a helyzet eléggé rózsás, az összes tesz ugyanazt látszik igazolni, de minél több vizsgálatot végzünk, annál biztosabbak lehetünk a dolgunkban.


Megosztás és bookmark

  • Facebook
  • Twitter
  • Tumblr
  • Google Bookmarks
  • PDF
  • Print
  • Add to favorites
  • RSS

About Bézsenyi Júlianna

Bézsenyi Júlianna jelenleg a kommunikáció médiatudomány mesterszak hallgatója. Érdeklődési területei:kognitív tudományok, természettudományok, társadalomtudományok, taekwondo (ITF style: with boxing gloves, no helmet, full-contact), indiánok és szamurájok.

No comments yet... Be the first to leave a reply!

Leave a Reply

You must be logged in to post a comment.